rozsdamentes mosogató

rozsdamentes mosogató

Én imádok főzni és így persze rengeteget vagyok a konyhámban. Éppen ezét nagy odafigyeléssel újítottam fel. Az első teendőm az volt, hogy mindent szépen lemértem és megterveztem. Persze nagyjából már tudtam, hogy hol áll majd az új tűzhely, hogy hol lesz a mosogató és hogy milyen hosszú munkapultot szeretnék. A fejemben lévő terveket azonban össze kellett hangolni a valós méretekkel. Egy két és fél medencés új rozsdamentes mosogatóra vágytam, de végül kiderült, hogy sokkal praktikusabb lenne  a két medencés változatot választani helyette. Így ugyanis több helyem marad majd a tűzhelyig és erre szükségem is lesz majd, mert minden nap a konyhában forgolódok. A sok sütéshez-főzéshez kell a hely, így lemondtam a legkisebb medencéről.  A fő az, hogy kényelmesen elférjek a pulton, a mosogatógép úgyis mindent elintéz a pult alatt. Jó döntés volt, elégedett vagyok a felújítással és most már végre csak a főzésre koncentrálhatok, csak a főzésnek élhetek.