székhelyszolgáltatás

székhelyszolgáltatás

Azok, akik most alapítanak céget, nem biztos, hogy tudják, hogy mit takar a székhelyszolgáltatás kifejezés. Amikor egy céget alapítunk, akkor kötelező, törvény által előírt, hogy a cégnek székhellyel kell rendelkeznie! Ez nem biztos, hogy az a hely, ahol a cég a tevékenységét végzi! Sok esetben előfordul, hogy valaki a saját lakásában dolgozik, de azt nem szeretné székhelyként bejelenteni. Például azért, mert nem mindig tartózkodik otthon, így a postai küldeményeket sem tudja átvenni, amik fontosak lehetnek. Olyan székhelyet kell bejelenteni, ahol bármikor átveszik a fontos küldeményeket, illetve a hatóságok rendelkezésére is tudnak állni. Az interport.hu weboldal egyik szolgáltatása, a székhelyszolgáltatás. A könyvelés mellett ezt a tevékenységet is a törvényi előírásoknak megfelelően végzi az ügyfelei részére! Többek között az érkező hivatalos leveleket átveszik, és annak tartalmáról rövid időn belül tájékoztatást is küldenek az ügyfélnek. Ha pedig együtt vesszük igénybe a szolgáltatásokat, kedvezményes lehetőségeket is kaphatunk!